A tisztítástechnika egy átfogó műszaki mérnöki terület, amelynek fő célja a szennyező anyagok eltávolítása vagy ellenőrzése egy adott környezetben. Etimológiailag a "tisztítás" magában foglalja a "tisztítást" és a "tisztítást" is, amely kiterjed a levegőben, vízben, anyagfelületekben és még a biológiai rendszerekben lévő káros anyagok eltávolítására és ellenőrzésére is. Ezért a tisztítástechnika nem korlátozódik egyetlen tudományágra vagy iparágra, hanem egy interdiszciplináris terület, amely magában foglalja a környezettudományt és mérnöki tudományt, a HVAC-mérnökséget, a vegyészmérnököt, az orvosbiológiai mérnököt, az élelmiszer-tudományt, az állattenyésztést és az állatorvoslást, sőt a papír- és cellulózmérnökséget is.
Szűkebb értelemben a tisztítástechnika jellemzően a tisztatér-technológiát jelenti magjaként, amely szisztematikusan szabályozza az olyan paramétereket, mint a levegő minősége, hőmérséklete, páratartalma, nyomása, légáramlás-szervezése és a lebegő részecskék koncentrációja egy adott téren belül, hogy ellenőrzött tiszta környezetet hozzon létre, amely megfelel a precíziós gyártás vagy a tudományos kísérletek követelményeinek. Tágabb értelemben a tisztatér-mérnökség magában foglalja az ipari szennyvíz és ivóvíz tisztítását és kezelését, a papíripari cellulóztisztítást (szennyeződés-eltávolítás és rostszűrés), az anyagtisztítást és tisztább gyártást a vegyi eljárásokban, a környezettisztítást és a biológiai biztonság ellenőrzését az állattenyésztésben és az állatgyógyászatban, valamint a felülettisztítást és az ultra{1}}tiszta feldolgozást a fizika területén. Bár a különböző területeken a tisztatér tervezése eltér az egyes objektumok és műszaki eszközök tekintetében, mindegyik a „szennyezőforrások azonosítása-tisztítási módszerek kiválasztása-mérnöki ellenőrzések végrehajtása-monitoring és karbantartás” alapvető paradigmáját követi.